2010. szeptember 4., szombat
Django Reinhardt (1910-1953) idén lenne száz éves. Az európai jazztörténet megkerülhetetlen alakját hazánkban kevésbé ismerik, pedig játékával műfajt teremtett. A belgiumi sinti (szinti, szintó) cigány származású Django 1934-ben Stéphane Grappelli hegedűművésszel megalapította a Quintette du Hot Club de France nevű zenekart, mellyel útnak indították az azóta is leginkább belga, holland és francia cigány zenészek által játszott manouche vagy gypsy swing stílust. A zenekar sikeressé és világhírűvé, Django gitárjátéka pedig meghatározóvá vált a későbbi gitárművészek számára. Utolsó lakhelyén Samois-sur-Seine-ben (Franciaország) évente megtartott több napos fesztivállal tisztelegnek emlékének. A műfaj hazai képviselőiben már évek óta megfogalmazódott a gondolat, hogy egyszer közösen egy nagyobb rendezvény keretein belül lépjenek a szélesebb nyilvánosság elé és ráirányítsák a figyelmet az itthon kevéssé ismert de szűk körben igen népszerű műfajra. Az elmúlt években megszületett a djangoreinhardt.lap.hu, a jazzmanouche.hu és a zenészek közül többen jártak a franciaországi fesztiválon is. Az idei jeles évfordulónál már nem is lehetne alkalomszerűbb időpont az I. Hazai Django Reinhardt Fesztivál megrendezésére.
A Hot Club of Hungary zenekar 2003-ban alakult, hogy az akkor még hazánkban ismeretlen „manouche jazz” stílusban adja elő az 1930-as évek, azaz a „swing korszak” nagy sztenderdjeit. A zenekar különlegességét a korhű, elegáns öltözék és hangszerek, valamint a táncolható ritmusok és a Magyarországon egyedülálló hangszeres felállás adja. A Hot Club of Hungary eddig több mint 500 koncertet adott olasz, német, osztrák, francia, illetve hazai fesztiválokon, swingtánc esteken.
A zenekar 2007 nyarán egy esküvői meglepetés céljával alakult és tanult meg három Django Reinhardt szerzeményt. A barátok bíztatására együtt maradtak és repertoárjukat bővítve az első fellépésekkel együtt felvették a Django-drom nevet. Mára már rendszeres fellépéseikkel csatlakoztak a hazai gypsy swing előadók sorához. A szobrász, művészettörténész és történész-politológus trió műfajhoz viszonyuló egyéni látásmódja karácsonyi videoklipjeikben (Django-bells, Why Christmas, Stihl Nacht) ölt testet. Az utóbbi időben gyakori vendégként látható velük a francia származású David Tavani.
A zenekar leginkább egy véletlen együttzenélésnek köszönhetően jött létre. A két gitárost, Sidoo Attilát és Jakab Viktort számos igényes zenét játszó együttesből (Besh o drom, Swing Manouche Projekt) ismerheti a közönség. Szövetkezve a fiatal énekesnővel, Mezei Jankával, 2010 elején alapították meg a Made in Swing nevű formációt, mely fellépésenként olykor vendégzenészekkel egészül ki. Alapvetően vokális felfogásban, de a Django Reinhardt által megteremtett zenei hagyományokat őrizve muzsikálnak, így előadásukból nem hiányzik a manouche swing műfajra oly jellemző virtuozitás, szóló futamok, pörgő ritmusok. Repertoárjukat a régi jazz sztenderdekből válogatott nóták alkotják.
A zenekart műfajilag az 1920-as 30-as évek gypsy-swingje, azaz a Django Reinhardt–Stéphane Grappelli által megteremtett „Hot Club d’France” és a francia swing-jazz hangulata tükrözi. Az együttes frontembere Frankie Látó, Párizsban Stéphane Grappalli tanítványától, Didier Lockwoodtól sajátította el ezt a stílust. Magyarországon Horváth Márk gitárossal már 2003 óta ápolják és terjesztik Djangoék hagyatékát.