2010. március 6., szombat
Barátságos mérkőzésnek nézhetünk elébe ezen az estén, a többszörös átfedésű mezőny rendszeresen játszik együtt, a csapattársak és a szurkolók már megszokták és megszerették ezeket a meccseket. A máris izzasztó bemelegítés (Azokon a napokon, No Man’s Land, Grand Mexican Warlock) után a Jazzékiel táncoltat minket kifulladásig.
Aktuális, kora tavaszi koncertjükön a Jazzékiel tagjai együtt és külön is kibogozzák a különböző zenei stílusok iránti kusza viszonyukat a Gödör Klub akvárium termében. A buli apropójaként szolgál, hogy a zenekar első hivatalos lemeze, a Legenda EP öt évvel ezelőtt jelent meg. Ezt megünnepelvén március első hetétől két héten keresztül „ajándékcsomagot” lehet letölteni a zenekar honlapjáról, amely tartalmazza a már említett kislemez dalait és artworkjét, néhány, a lemezekről különböző okokból lemaradt dalverziót, valamint bőkezű válogatást Kósa Péter fotóiból az elmúlt öt évből, és egy általa készített koncertvideót.
Az 1998-ban, Budakeszin alakult Azokon a Napokon zenekar a kísérletezésben érzi igazán jól magát. Egyfajta artrockot játszik, melyben emelkedés és zuhanás váltakozik.
Azokon a Napokon honlap
Az Azokon a Napokon a MySpace-en
A sokak által utazós rock-ként behatárolt, tiszta „vintage” hangzású No Man’s Land zenekart 2003-ban hívta életre a három Hajba testvér. A kezdeti tagcseréket és demófelvételeket követően 2008-ban a zenekar elkészítette első EP-jét „Drivin’ into nowhere” címmel, és hozzáférhetővé tette az interneten. A lemez nagyon jó fogadtatást kapott az erre fogékony zenei újságírók körében. 2008 szeptemberében megjelent a Los Angeles-i 272 Records gondozásában a „Classic Rock Unchained Vol.2”, rajta a „Drivin’ into nowhere” című No Man’s Land dallal és Hollywood legnagyobb lemezboltjaiban, valamint Rock-shopjaiban, és tetováló-szalonjaiban megtalálható.
No Man’s Land honlap
A No Man’s Land a MySpace-en
A titokzatos nevű zenekart az Idoruból ismert Szabó Laci (ex-Idoru, ex-Blind Myself, Jazzékiel) álmodta meg alig több mint egy évvel ezelőtt. Dobok helyett most gitárral a kezében láthatjuk majd, és a dalokért és hangzásvilágért is ő a felelős. Zenéjüket a pszichedelikus jelzővel lehetne a legjobban körülírni, de elképzelhetünk egy mixtúrát, amelyben Led Zeppelin, The Mars Volta, Jeff Buckley, Oceansize, Radiohead, stb. hatások keverednek, igen sajátosan. Mindehhez illusztris társakat sikerült találni, mint Mohácsi Matyi (Shell Beach, ex-Idoru), Reich Tamás (Subscribe), Somló Dani (Esclin Syndo), nemrég pedig csatlakozott hozzájuk a Jazzékiel billentyűse, Hegyi Áron, valamint az énekes, Undos a My Small Community-ből.
A Grand Mexican Warlock a MySpace-en
A zenekart 2001 áprilisában három barát alakította, Dunaújvárosban. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, ének). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár) után Hajba Áron (gitár), majd a Blind Myselfből és az Idoruból ismert Szabó László (dobok) érkezett.