archív
Utolsó hozzászólás:
mángorló
én mint egyik kiszerkesztett hedbengelő, ha jól...
2009-07-20 22:56
Nyugtával dicsérd a napot (Pluto, Balaton)
esataho / 2010. május 30., vasárnap
Fontosnak tartottuk, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az oly régóta várt Európa Kiadó koncertek közül rögtön a legelsőre elmenjünk. Méghozzá azért, Kedves Barátaim, hogy azonnal kiderüljön számunkra: mit tud nyújtani a zenekar ily hosszú idő után.
Tapasztalataink azt mutatják, Mélyen Tisztelt Olvasók, hogy az Európa Kiadó ismét, oly sokadszor is a csúcson van. (Az indokolatlan pártelnöki szóhasználat, valamint az „ily” és „oly” fordulatok túlzott alkalmazása miatt elvették tőlem a lehetőséget, hogy folytassam a beszámolót. Elnézést kérek. Mostantól kollégám szavait olvashatják.)
Még két perc sem telt el érkezésünk után, amikor beléptünk a hátsó büfé termébe, hogy hozzájussunk oly (hoppá, bocsánat) megérdemelt söreinkhez, erre mi történt? Az Európa Kiadó elkezdte. Ez ahhoz a problémához vezetett, hogy az első 400 sorba már nem fértünk be, így kénytelenek voltunk balközép pozícióból (de ezt most ne értsék félre) szemlélni a koncertet.
Mit szemlélni! Végigőrjöngeni! Elnézést az érzelmek túlcsordulásáról uralkodó kifejezésért, de hát hogyan máshogy nevezhetnénk azt az lelkiállapotot, amikor valaki minden dal minden egyes sorát torkaszakadtából üvölti? (Például eksztázisnak).
Pedig voltak gondolat- és figyelemelterelésre irányuló törekvések. Egyesek például arra hívták fel figyelmünket, hogy a közelünkben egy lány úgy táncol, mintha egy szinkronúszó csapat koreográfiáját mímelné, méghozzá az összes tag mozgását egyszerre. De ez is csak pár pillanatra tudta elvonni a figyelmünket. Az Európa Kiadó csúcsformában volt, a közönség tombolt.
Bár tudósítói munkánk során sosem törekedtünk a látottak-hallottak pontos visszaadására, most a szenzációs koncertből kimaradtak kedvéért összeállítunk egy kisebb leltárt (ez mennyire hülye, modoros kifejezés), hogy érezzék: mekkora lúzerek, hogy nem voltak ott. A teljesség igénye nélkül: Küldj egy jelet, Szabadíts meg, Mocskos idők (ez az a dal, amit a laikusok Helló Baby-ként szoktak emlegetni), Európa Kiadó, Ez a város, Jó lesz nekünk, Rendőrlány, Romolj meg – soroljuk még? Vagy így is elég Megalázó?
Legközelebb – ha lesz még legközelebb – ne hagyja ki senki.
2. VilágVeleje Nyár – 2012. június 15–16. – Európa Kiadó, Tankcsapda - 2012. április 19., csütörtök
2010. május 28., péntek - EURÓPA KIADÓ
2012. június 15., péntek - 2. VilágVeleje Nyár
2012. június 15., péntek - 2. VilágVeleje Nyár – 2 napos bérlet (június 15–16.)
2010. július 2., péntek
Tiszta dalok egy mocskos időből. A 2010 májusában tartott koncertek felvételeinek segítségével újraélhetjük az esték hangulatát, vagy még inkább sajnálhatjuk, ha ne adj’ isten kihagytuk volna. Közelképek egy zenekarról és a közönségéről. Első rész.
2010. július 28., szerda
Az Európa Kiadó koncerteken készített videósorozatunk második darabjában megszólalnak a zenekar tagjai, és bár eltérő stílusban fogalmazzák meg, de ugyanazt mondják: kell nekik ez a zenekar! A közönség legkedvesebb dalainak felvételei mellett rövid hozzászólásokból értesülhetünk a nézők és a szakma véleményéről is, akiket a koncert után kaptunk mikrofonvégre. Autogram-osztás, baráti ölelkezések az alábbi képkockákon.