nemár, esataho / 2010. április 19., hétfő

A perzsa indie nem vicc

A Gödör a fiatal magyar humoristageneráció körében is egyre kedveltebb célpont: a szomszéd nénik előző esti felbukkanása után kedden újabb két standup-csillag, Mogács Dániel és Csenki Attila tette tiszteletét kedvenc helyünkön. Előbbi megjegyzést tett utóbbi cipőjére, ami rosszallást váltott ki utóbbiból.

Mint kiderült, a művész urak egy iráni zenekart jöttek megtekinteni, amit először valamiféle hülye viccnek gondoltunk, hiszen mi csak a Biorobot zenekar fellépéséről tudtunk, de kiderült, hogy valójában mi vagyunk a tájékozatlan tahók (illetve csak egyikünk, én – esataho), mert a Take It Easy Hospital nevű együttes tényleg Iránból érkezett.

Ha már szóba került a Biorobot (persze, hogy szóba került, szóba hoztuk, így könnyű), összefoglaljuk annak lényegi elemeit. Adott Bérczesi Robi (ex-Hiperkarma), Nemes András (Pluto), akik már eleve 2 frontemberként sok figyelmet követelnek, ehhez még jön egy varázslatos basszeroslány punkfrizurával (Szöllössy Kati), és egy energiatúltengéses remek dobos (Gálos Ádám). Az összhatás: kicsi Hiperkarma, kicsi Pluto, kicsi szinergia. Izgalmas!

A koncert előtt válogatott csocsómérkőzésre került sor: a Humoristák csapata 7-2 arányban legyőzte a Gödör bloggerek gárdáját, a találkozó eredményét utóbbiak várhatóan megóvják. Ez az egész aztán mindegy is lett, amikor a Perzsa macskák című film főszereplő együttese a Titanicon abszolvált premierről átjött eljátszani ugyanazokat a dalokat ugyanabban a felállásban és hangszerekkel (főleg a piros Yamaha szinti volt hangsúlyos), amit pár órával azelőtt a moziban is látni/hallani lehetett. Szerintem ilyen még nem volt Magyarországon, olyan meg biztosan nem, hogy iráni együttes lépett volna fel, de ez az egész mindegy is ahhoz képest, hogy milyen jó volt a koncert.

Ha valaki bizarr paradoxonnak tartaná a perzsa indie szavakat így egymás mellett leírva, továbbá azt gondolná, hogy Anglián kívül igazán csak Budapesten tudják, hogy kell kreatívan és autentikusan tovább örökíteni a Joy Division örökségét (vö. Hangmás vagy Poniklo és holdudvara), azt bizony ki kell ábrándítanunk: egy kontinenssel keletre pont ugyanúgy érzik ezt, pedig ők sokkal távolabb vannak a depis-vergődős posztrock szülőhazájától, sokkal többet süt a nap, a ruházkodásra viszont kicsit szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Ez utóbbiból mondjuk nem sokat érzett a Gödör közönsége (akik között persze rekordszintű arányban voltak a közel-keletiek, a tudósítón vigasztalhatatlan elvágyódás lett úrrá, aminek végül egy fotóskarszalagot hiányoló biztonsági őr határozott felszólítása vetett véget, ekkor hirtelen újra Budapesten találtam magam). Negar Shaghaghi és Ashkan Koushanejad bájos volt és laza, mintha csak maguknak játszottak volna, ez utóbbi a visszatapsra egy szál gitárral visszaült egy Pink-Floyd-feldolgozásra, szóval tíz pontos volt az egész.