esataho / 2009. december 3., csütörtök

Egyszer csak ott terem egy terem

A kérdések estéje volt ez. A legelső, és legfontosabb kérdés: vajon mi a bánat az a színházterem, és hol a túróban van?

Kiderült, hogy az ún „színházterem”  egy döbbenetesen, elképesztően nagy koncertplacc a Gödörben, amely eddig szép csendben ott lapult az Akvárium terem mellett, és a környezetünkben még sosem látta senki, sőt senki nem is hallott még arról, hogy egyáltalán van ilyen. Már ezt is tudjuk. 

(Lehet, hogy egy másik ajtóból meg egy Maracana-stadion méretű hely nyílik, és az is már évek óta ott van?)

Az est további fontos kérdéseivel (Vajon hányan férnek be ebbe a rohadt nagy terembe? Minek ennyi gomb egy keverőpultra?) most nem fárasztanám Önöket, inkább összefoglalom a történteket.

Már megint egy világsztár lépett fel a Gödörben (Suzanne Vega, Sergent Garcia, Natacha Atlas után már kezdünk hozzászokni a világszínvonalhoz), méghozzá Yann Tiersen, akinek például az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin filmek zenéjét köszönhetjük. Köszönjük! Bár a másodikat még nem láttam (itt van mellettem becsomagolva, cserkész becsszó, hogy hamarosan megnézem), az Amélie-ért viszont tényleg nagy köszi. Már ezért megérte megszületnie a francia úrnak.

A remek film remek zenéjének láthatóan sok magyar rajongója van, mert a most született ménkű nagy terem teljesen megtelt. (Még egy utolsó megjegyzés a színházteremről: zseniális ötlet, hogy ki van írva a tilos a dohányzás, kár, hogy a közönség nagy része olyan csibészekből állt, akik jelentős ívben leszarták ezt a kérést.)

Aki azt hitte, hogy a Gödörben is olyan kis lájtos muzsikát hallhat Yann Tiersentől, mint az Amélieben, az koppant: végig zúzda volt. Erőteljes hang- és fényhatások érték a kedves nézőket és hallgatókat, sokan láthatóan csodálkoztak is ezen, de azért nyugodjanak meg: a végeredmény nagyon is pozitív.