Any Wino / 2009. november 24., kedd

A farm, ahol élünk

Van annak valami sajátos bája, mikor a bejárathoz érve a biztonsági őr megkérdezi, hogy mit szeretnék. Találó(s) kérdés. Vajon mit szeretnék a Gödör bejárati ajtajának kilincsével a kezemben? Tegyék meg tétjeiket!

(Kész szerencse, hogy a Gödörben még az őrök is jó fejek, úgyhogy pár másodperc, és már bent is vagyok. ) A „mit is szeretnék” kérdésre a válasz pedig: csak megnézem, hogy vannak az állatok! Azért gyűltünk össze, hogy kiéljük a tanyasi állatok iránti rajongásunkat. 

(Az úgy volt, hogy rájöttem, van egy farmom. Kicsit kisebb, kicsit virtuális, de az enyém. Lehetnek állataim, meg articsókaültetvényem, és elrohad a termés, ha nem szüretelem le időben. Ha nem számítjuk a falusi gyerekkort, akkor akár innen is eredhetne a rajongás. Na de persze a Kedves Olvasó nem azért van itt, hogy az én hobbikertészetemről, és tanyasi állat-fetisizmusomról olvasson).

Mikor arról is olvashatna, mi történt szombaton a Gödörben. Például Kistehén (kis)lemezbemutató.

Először a Malacka és a tahó táncoltatta az állatbarátokat. A Malacka-koncerteken már megszokhattuk az egyszemélyes stand up comedy-t(plusz zenei aláfestés), ami most sem maradt el. Ezúttal néhány hiányos öltözetű hölgyről készült fotó sokkolta a közönséget (a rajongók legnagyobb örömére, akik egymást váltva fényképezkedtek a képek előtt). A pucér csajok egyikében megismerhettük a nyugdíjas Erzsike nénit, kanadai rokonaival, makraméfüggőségével, platinaszőke hajával, 120-as mellbőségével. Persze ilyen díszletek között egészen máshogy szólt a Belédhatoltam című slágergyanús szerzemény. A közönség szép lassan szállingózott (mint a szűzhó tavaly november elején), aztán gyorsan táncolt egyet. Fair play díj a Malacnak a marhaklónozós dalért!

Utána pedig…

E sorok írója nem tudja, mit csinált a közönség a Kistehén koncertje közben. Csak sejti. Na, nem azért mert a sokadik fröccsért állt sorba a pultnál. Mindenki ugrált, és táncolt, és örült, (vagy bármit csinált, de látszott rajta hogy él, pont mint a dalban). Szó sem volt lötyögésről, meg tinglitangli keringőről,  zúzás volt, kérem, a javából. Kerengő dervis szindróma, izomláz bekészítése másnapra (azóta szeretem a vasárnapot?), és a titokzatos magas barna férfi, piros bőrkabátban, nyakában dizájnelemként fehér bizarr szőrmekapucni (megpróbáltam nem nézni hátra).

Azt beszélik, a Kistehén olyan pogóra késztette a publikumot, mint még talán soha.