Szóval újabb, úgy zeneileg, mint szociológiailag tanulságos piros betűs este tanúi voltunk a Gödörben. Október 23-a volt akkor banzáj, mint augusztus 20-a, és évek után először balhé nélkül telt az ünnep, ami a mi szempontunkból csak annyiban volt érdekes, hogy nem kellett felkészülnünk a csatától és könnygáztól elszállt tömegre, a Ludditák, a Kutya vacsorája és a teljes szétesésbe belerángató Sajtos Banán (bocs, ők hívják így magukat) ismerős arcok között abszolválta fellépését.

 

Forradalom tehát a Gödörben sem zajlott, egyszerűen mindenki hozta a formáját, de ez jó, legyen szó belvárosi feminahiphopról, saját hörghurutos hangjától (na jó, meg talán egyéb matériáktól is) megrészegült, atlétás-aranykeresztes költő-repper-sámánról, vagy az egy megállóval arrébb hatalmasódó ELTE-BTK-ban állandó ismerkedési témát szolgáltató altrockegyüttesről.

 

Amikor például odaértünk, a Ludditák éppen a saját koncertjére táncolt az első sorban, addig is kisegítette őket a biciklisfutár-maffiózó Buppa emszí, aztán visszaszivárogtak. A szövegek még mindig viccesek, néha komolyak, szinte szomorúak, az ember szinte érzi a dohányszagot, amit a körfolyosós bérházak előszobái árasztanak. Az állandóan grimaszoló-vigyorgó gitáros maradt, Varga Líviusz pedig jött a Quimbyből is ismert dobossal és billentyűssel, meg a maga mélabús-eksztatikus performanszával.

 

A Batár beállása hosszúra nyúlt, de az ötödik körre legalább mindenkinek volt ideje a pultnál, aki lemaradt, az nem is akart igazán inni. Most nem volt akkora diszkó, mint legutóbb ugyanitt, de minden más ugyanolyan volt, panaszra semmi okunk, elkurvulásnak semmi jele, pedig a közönség lelkesedését tekintve akár nyugodtan el is szállhatnának maguktól. Az például papíron elég ciki, amikor az első három sor hívja fel az együttes figyelmét, hogy a dobos valami teljesen mást játszik, valójában azonban valahol egészen megnyugtató, hogy ilyesmi még megtörténhet.