-pd- / 2009. július 6., hétfő

Libbenő szoknyák, jeges fröccs, C64

Most már tényleg minden este esik, mindig muszáj bemenekülni valahová. Pénteken - nem meglepő módon - a Gödörbe mentünk, ahol Budapest teljes miniszoknyás nőpopulációja várt minket. Nem tudjuk, van-e összefüggés ez és az AM/ fesztivál között, de most egy kicsit nem bánjuk, hogy nem jutottunk el a Voltra.
 

Az viszont biztos, hogy a fülledt időben kevés dolog olyan jóleső, mint amikor a pultos kedves mosollyal az iránt érdeklődik, kérek-e jeget a rozéfröccsbe. Kérek. Meg néhányat a pólómba.

A Carbonfoolsra várva kidolgoztam egy kordonrendszer-tervet, amely amellett, hogy elválasztja a közönségtől a színpadot, rendelések felvételére és kivitelére is alkalmas. Így például nem kellene kimenni a kedvenc számom után az első sorból, a helyről, amelyet olyan nehezen szereztem meg, mindenféle tinédzserekkel való közelharc során. Jó, így meg nem megyek ki. Viszont dehidratált maradok.

A koncert meg jó volt; az egyik legjobb, amit mostanában a Carbonfoolstól láthtattunk. Igaz, az MTV Iconos daluk főpróbáján majdnem cakkosra rágtam a kordont (mindenkinek megvan a kép, ahogy a cirka kétméteres Balázska Demjén Rózsit énekel eltorzult arccal?), mert hiába feldolgozás, a Fekszem az ágyon borzalmas dal. Mondjuk amikor körbenéztem, gyanúsan sokan énekelték, tőlük bocsánat. Ütött a Pony, a Sybille és a mindezidáig született legzseniálisabb daluk, a But She.

Élménydúsabb, plasztikus megfigyelésekkel telített lenne ez a beszámoló, ha nem lett volna ennyire pörgős a koncert - viszont Carbonék összesen legfeljebb másfél percet hagytak pihenni. Ez talán a dobos Kelót viselte meg leginkább, aki a buli vége felé elhajította a pólóját, noha a közönség nőtagozaténak béközépje inkább az énekes Balázst szuggerálta, hasonló végeredményre vágyván. Nem jött be, bár további reményeket indukált Balázs fejfájáscsillapítója, amit a biztonság kedvéért pezsgővel öblített le.

Ami viszont bejött: a hangzás, a számsorrend, a feszes tempó. És ahogy a nézőtér háromnegyede szigorúan nézve énekelte: "This is the new sound of the underground!" - el is hittük. Még azt sem sajnáltuk, hogy vége lett, további ugrálást ugyanis nem bírtunk volna. Inkább elindultunk haza, a lépcsőn ülő lányok között, akik alkohol hatására elhitték, hogy tudnak énekelni. De olyan jól éreztük magunkat, hogy nem árultuk el nekik az igazságot.