esataho / 2009. június 20., szombat

Moldvai csángó biorépa

Kevés zenei formáció tud ennél szimpatikusabb koncertkezdést produkálni: sok helyes fiatal lány elénekel egy mininépdalt a pálinkáról, és az utolsó hang után be is tolnak az arcukba egy kört.

A figyelemreméltó indítás a Forgó zenekar nevéhez fűződik. Utánanéztem: a hölgyek tavaly hozták létre a bandát, a világ legkülönbözőbb populációinak zenéiből adnak elő dalokat. És olyan hangszereken, amelyekről tegnap még csak azt gondoltam, hogy sajátosan néznek ki, de ma már azt is tudom, hogy idétlen nevük is van: kaval, derbuka és hasonlók.

Bárdolatlanságom ellenére a Forgó zenekar tetszést aratott a körömben: a koncert közepénél azt vettem észre, hogy moldvai népzenére headbangelek. Ezt betudhatjuk a remek muzsikának, meg azért a következő tényezők is belejátszottak: Gödörterasz, napsütés és hideg sör (jó, bevallom: light kóla).

A kellemes kórus után jött a performansz, hát, erről csak annyit, hogy nagyon izgi helyszínt találtak hozzá: a kinti sörpulttal szemben, az üvegfal mögött fél méterrel ezüstszínű függönyt helyeztek el, és az az előtti kis sávon zajlott az előadás. Tudom, nem volt érthető, ahogy elmagyaráztam, úgyhogy inkább nézzék meg a galériát.

A kortárs szó csak a táncra volt igaz, a Gödör közönségére már kevésbé. Legalábbis hozzám képest. A következő zenekar idejére ugyanis tinédzserek lepték el a klubot, akik a The Hated Tomorrow fellépésére készülődtek. Amúgy a zenekar tagjai sem sokkal idősebbek a fanoknál, két egyetemista és két gimis alkotja a csapatot. (Igen, ennek is utánanéztem.)

A Kávézóban éppen csak elindult a koncert, amikor sajátos jelenséget vettem észre: a tök üres nagyszínpad előtti tök üres nézőtér első soraiba beálltak az emberek. „Mi a rákot csinálhatnak ott?” – tűnődött a tudósító. Vajon azt gondolják, hogy a kávézóban csak bemelegít a zenekar, és a rendes koncertet már a Nagyszínpadon fogják lenyomni? Vagy ezek a emberek a Heaven Street Seven bulijára várnak, és ennyire félnek, hogy nem fognak beférni? (Akármekkora hülyeségnek tűnt ez utóbbi verzió (is), tény, hogy a HS7 alatt nem lehetett bejutni az első 250 sorba. Más kérdés, hogy a koncert előtt 3 perccel is elég lett volna odaállniuk, nem kellett volna másfél órát ácsingózni, de ők tudják.)

A Hated Tomorrow-ról még annyit, hogy egy mocsadék kis tinilány (15 év, 45 kg) kétszer is fellökött a 45 perces buli alatt. Egyszer, amikor kezdődött a koncert, és ő a klotyóról rohant, hogy az első sorokban tudja hallgatni a kedvenceit, egy másik alkalommal pedig (lehet, hogy megint WC-n volt?) meghallotta a (nyilván) kedvenc számát, és szimplán átgázolt rajtam. Később pedig furcsa kis biszbaszokat sminkelt az arcára nyilvánosan. Kis hülye.

A lányok rajongása a mozgáskultúra (csápolás, dülöngélés) és a szavak szintjén is tetten érhető volt: a koncert után például az eklatáns „szerinted hol az énekes?” mondatot csíptem el.

A főkoncert előtt (most arról mit írjak? Tök profi volt, teltház, sok sláger, semmi meglepetés) tettem egy rövid sétát az Erzsébet téri gyepen helyet foglaló (vagy ott élő?) Woodstock-imitátor populáció körében.

„Biorépa!” - üvöltötte egy lány torkaszakadtából, és megölelte jobbján helyet foglaló barátnőjét.